Egybegyűjtve jó sütik!

Isler (Laci kedvence)

Hozzávalók: Só, 30 dkg liszt, 25 dkg margarin, 15 dkg darált dió és/vagy mogyoró, 10 dkg porcukor, 12g vaníliás cukor.
Elkészítése: Tésztát gyúrunk, és 10 percre a hűtőbe tesszük (nem kötelező, inkább nyáron ajánlott, vagy, ha nagyon meleg van ott, ahol készítjük). Kinyújtjuk, és pogácsaszaggatóval köröket szaggatunk (a kiszúró mérete tetszés szerint választható), majd előmelegített sütőben megsütjük. Kiszedjük, és, ha kihűlt, lekvárral kettőt összeragasztunk, majd csokimázzal bevonjuk.

Megjegyzés: Szív alakúra szoktam csinálni. A csokibevonatot úgy készítem, hogy veszek étcsokis tortabevonót, megolvasztom gőz fölött, és vajat teszek hozzá. Aztán az ujjammal kenem rá a sütire.
Itt van egy csokibevonat recept, amit még nem használtam:
hozzávalók: 3 evőkanál porcukor, 3 kávéskanál kakaópor, 1 evőkanál tej, 1 kávéskanál sima liszt, 5 dkg vaj vagy margarin. A hozzávalókat lassú tűzön, folytonos kavargatás mellett összeforraljuk. Melegen öntjük a tésztára.

Kókuszos tekercs

hozzávalók a tésztához: 40 dkg liszt(több), 25 dkg Ráma margarin, 4 tojássárgája, kis só, 1 dkg élesztő, 1/2 dl tej, cukor.
Hozzávalókat összegyúrni. Várjuk míg megkel a tészta. 4 tojásfehérjét 40 dkg cukorral, 1 evőkanál citromlével gőz fölött keményre keverni (habverővel). Ezután 1 csomag kb 15 dkg kókuszreszeléket belekeverni. Ezt a kinyújtott tésztára rákenjük, feltekerjük, és kb fél centi vastag szeletekre vágjuk. Ritkásan tepsibe tesszük és kisütjük. Világosra közepes tűznél sütjük.

Müzlis linzerkifli

Hozzávalók: 5 dkg müzli, 10 dkg margarin, 5 dkg porcukor, 15 dkg liszt, 1 tojássárgája. A margarint a liszttel elmorzsoljuk, belegyúrjuk a cukrot, a tojássárgáját, végül a müzlit. Hűtőben pihentetjük, majd ujjnyi vastag rudakat sodrunk belőle, kb 4 cm-es darabokra vágjuk, kifliformára hajtva tepsibe tesszük, és alacsony hőfokon megsütjük. Még forrón porcukorba forgatjuk.
Megjegyzés: kinyújtom a tésztát, és pici szíveket szaggatok belőle, nem kifli formájúra csinálom, így aribbak lesznek.

Keksztekercs

Hozzávalók a tésztához: 1 dl tej, 25 dkg kekszpor, 10 dkg porcukor, 1 cs. vaníliás cukor, kakaópor.
Összegyúrjuk, alufólián kinyújtjuk. A töltelékhez 10 dkg vajat, 10 dkg porcukorral habosra keverünk, ezzel megkenjük, felcsavarjuk, belehempergetjük kókuszreszelékbe, majd kihűtjük. Ferde szeletekre vágjuk.
Megjegyzés: Az inverzét is megcsináljuk(nem a tésztába rakjuk a kakaóport, hanem a krémbe), és bizti tök jól néz ki, ha egymás mellé felváltva körberakjuk egy tányéron.
Valaki a tésztába lekvárt szokott rakni.

Gyümölcstorta

Hozzávalók a 29 cm-eshez: 4 tojás, 18 dkg porcukor, 14 dkg liszt, 10 dkg Rama margarin, a forma kikenéséhez egy kiskanál zsír;1 pudingpor, 1/2 liter tej, 2 kanál cukor, kicsi só, gyümölcs, gyümölcskocsonya(gondolom zselé).
Habbá verjük a tojások fehérjét, majd a tojássárgákat egyenként hozzáadva tovább keverjük. Óvatosan, nehogy a hab összetörjön (ez lehetetlen), közé keverjük a lisztet, porcukrot, végül a megolvasztott, de nem meleg margarint. A kizsírozott gyümölcstortaformába öntjük, és közepes tűznél aranysárgára sütjük. A kisült tésztát tortatálra borítva kihűtjük. Közben az előírásnak megfelelően elkészítjük a - gyümölcshöz illő ízű - pudingot, és langyosan a kihűlt tésztára öntjük. Hűtőszekrényben hagyjuk megdermedni, majd kirakjuk a megtisztított, előre lehűtött gyümölccsel. Végül leöntjük gyümölcskocsonyával. Gyümölcskocsonyát készíthetünk házilag is: gyümölcslé, víz, cukor, étkezési zselatin ízlés szerinti keveréséből.(2 dl folyadékhoz 1 dkg étkezési zselatin szükséges.)

Sajtospogácsa

Virslis kifli

Sörkifli

Kókuszgolyó

Töpörtős pogácsa (apaféle)

Hozzávalók: 1 kg liszt, tejföl, zsír, élesztő, tej, cukor, só, töpörtő, 1 tojás a kikenéshez, nem a tésztához
Elkészítése: Egy mérős lábosba 3,5 dl tejet, 1 egész élesztőt, egy kanál cukrot és egy csipet sót teszünk, ezt tűzön melegítjük langyosra (közben meg szabad keverni). Előkészítünk egy kg lisztet. A liszt felét beleszórjuk a kelesztő tálba. Ha felfutott az élesztő, hozzáöntjük a liszthez. Az üres mérőedénybe 2 kanál kacsazsírt és 3 óriáskanál tejfölt teszünk, összekavarjuk, és egy kicsit megmelegítjük, majd hozzáadjuk a tésztához. 2 kanál sót szórunk bele. A tésztát fakanállal verjük, még könnyű, mert nincs benne az összes liszt. Megkóstoljuk, és megsózzuk, ha még nem j elég jó. A maradék lisztet hozzáadjuk. A mérőedénybe kb. 2 dl tejet egy kanál zsírral melegítünk, és hozzáadjuk a tésztához. Fakanállal simára verjük. Ha kész, a tésztát fakanállal felemeljük, és lisztet szórunk alá, hogy ne ragadjon a tálhoz. Lefedjük a tésztát, és fél órát pihentetjük. Ha megkelt a tészta, 1 cm vastag téglalappá nyújtjuk. A ledarált töpörtőhöz sót, kacsazsírt keverünk, és egy kicsit berakjuk a mikroba. A töpörtő felét rákenjük egyenletesen a tésztára. A tésztát 2/3-ig behatjuk, majd a másik felét 1/3-ig rá, tehát egy 3 réteges 1/3 vékony lesz. Ezt még S alakba hajtjuk. Tállal leborítjuk, és 5 percig pihentetjük. Majd ugyanezt még egyszer megismételjük. Kinyújtjuk a tésztát, megkenjük, összehajtogatjuk. Már leveles, átlátszik a töpörtő. Picit be lehet lisztezni, hogy ne tapadjon a nyújtóhoz. Újra kinyújtjuk kb. 1.5 cm-esre. A tetejét éles késsel bevagdossuk, hogy kockás mintázatú legyen. Kör alakú formával kiszaggatjuk, és tenyérben egy kicsit megforgatjuk, majd a kizsírozott tepsibe tesszük. A sütőt előmelegítjük. Egy tojást felverünk és megsózunk, ezzel megkenjük a pogácsakezdeményeket. Közepes lángon sütjük.

Csúsztatott palacsinta

Rétes

Lúdláb (Ági kedvence)

Elkészítése: Piskótatésztát készítünk: 8 tojássárgája + 8 evőkanál kristálycukor (ezt kikavarjuk) + 8 evőkanál liszt. A 8 tojás fehérjét felverjük kemény habbá, mindezt összekeverjük, zsírozott, lisztezett tepsibe öntjük, kisütjük.

Krém: 5dkg kakaót összekavarunk 6 kanál liszttel, 30dkg cukorral és 2dl tejjel. Simára kavarjuk, és állandó kavarás mellett kevés ideig sűrűsödésig főzzük. Célszerű habverővel kavarni, így nem lesz csomós. Azon melegen hozzáadunk 25dkg vajat vagy 1 csomag margarint, és jól beledolgozzuk a krémbe. A kihűlt tésztára öntjük a krémet. Nem kell megvárni, hogy a krém kihűljön, mert úgy nem lehet egyenletesen elosztani a tésztán. A süti máz nélkül is finom, de azt is elkészíthetjük: 10dkg csokoládét megpuhítunk. Hozzákeverünk 5dkg vajat és ráöntjük a krémre. Egy nagy vizes késsel gyorsan elkenjük a krém tetején. Finom, gyorsan elkészül. Egy tepsinyi sütemény lesz belőle. Jó étvágyat!

Mézeskalács

Joghurttorta

Túrótorta

Zserbó

Tejbegrízes mézes

Megjegyzés: Boltba lehet kapni mézes lapot, azon rajta van a recept.

Dobostorta
Gáztepsi hosszú, 16 lapos

Gondosan kizsírozzuk, kilisztezzük 4 egyforma nagyságú (téglalap alakú) gáztepsi (megfordított) alját.
A lapok elkészítéséhez kétszer készítjük el 5 tojásból a szükséges masszát. A 10 nagy tojást egymás után ütöm fel, de külön teszem az első adag (5) tojás fehérjét és sárgáját, és a következő adaghoz szükségeset. Ez gyorsítja a sütés menetét.
5 nagy tojás fehérjét kemény habbá verünk. 16 dkg cukrot, 3 tasak vaníliás cukorral elegyítve kanalanként, a habot mindig tovább verve adunk hozzá. Ha jó kemény lesz, először a simára kavart 5 tojás sárgáját, majd 8 dkg lisztet adva hozzá, óvatosan, habverővel homogén masszává keverjük. Mikor az első tepsire elkezdjük a massza vékonyan elkenését, tanácsos a sütőt begyújtani. Forró sütőben sütjük.
Jó, ha két személy készítheti el a lapokat. Az egyik folyamatosan vékonyan keni a masszát a tepsikre. A másik a sütőnél vigyáz, meg ne égjenek a vékony lapok. Ha megsült kiveszi, és azonnal hosszában két egyenlő részre vágja, és az előre elkészített, kb. rajzlap nagyságú, sütőpapírral beborított deszkára rakja. Mellé a második lapot is. Ha kihűlt, könnyen lehet a nagy asztalra csúsztatni a sütőpapírral együtt. Új sütőpapírt téve a deszkára, vigyázunk a következő adag sütésére. Közben, ha tehetjük, a még meleg tepsit selyempapírral tisztára töröljük, (elmosni nem szabad), mert az újabb 5 tojásos adag elkészítése előtt újból zsírozni, lisztezni kell a tepsiket.
Nem baj, ha csak három tepsire sikerül rákenni az egy adag masszáját, de 16 lapos csak úgy lesz, ha a négy tepsire sikerül azt beosztani. Ha úgy tűnik, az utolsó tepsire nem jut annyi, amennyi kellene, próbáljuk hosszában fél lapnak elkenni a masszát.
Ha a lapokat párás levegőn tartjuk, megpuhulnak, s ha sokáig úgy hagyjuk, nehezen kezelhetővé válnak. Ezért a krémfőzést a két adag kisütése után azonnal érdemes elkezdeni. (Száraz levegőn tovább is állhat, akkor törékenyek maradnak a lapok).

Krémfőzés: 75 dkg cukorba
elkeverünk 3 nagyon púpozott evőkanál lisztet. 10 kis tojást jól elkeverve ráöntünk, összekavarjuk. Átszitálunk 2 tetejes evőkanál holland- és 2 tetejes evőkanál magyar kakaót. A krémfőzéshez elérhető helyre készítjük elő, mert ha elég kemény már a krém, (az edény alja már csíkban látható, ha a habverőt gyorsan végighúzzuk az edényen), akkor kell majd a krémre önteni, és gyorsan belekeverni a kakaót.
Elő kell készíteni 63 dkg vajat darabokra vágva, és 10 tasak vaníliás cukrot kinyitva, hogy a tűzről levett krémbe a vaj hozzáadása előtt még gyorsan belekavarhassuk. A meleg krémet a vaj eltűnéséig keverjük.
Ez a krém elegendő elejétől fogva vékonyan kenve a lapokra, 15 lap bekenésére. A legfelső lapot nem kenjük be. Arra karamellt készítünk.
Egy fazékba vizet készítünk, ami alkalmas legalább négy hosszú kés belemártására, amiknek pengéje hosszabb a torta szélességénél.
Erős zománcú kis lábasban 5 tetejes kanál cukrot halvány barnára pirítunk. A folyékony cukrot a tortára öntjük, úgy, hogy már az elején simára kenjük késsel a torta széléig. Ha egészen befödte a tortát, vízbe mártott, váltott késekkel azonnal benyomjuk szelet szélességűre a karamellt, különben vághatatlan lesz, darabokra törik szeletelés közben.

Dobostorta nyers krém: Télen használható, vagy ha krémünk kevésnek bizonyult, az utolsó lapokra. 3 tojás sárgája, 30 dkg porcukor, 3 dkg kakaó, 40 dkg habosra kavart vaj. Ha kevesebb szükséges, arányosan kevesebből készíthető.
A váltó kések a karamell benyomásához azért kellenek, mert a kés már alkalmatlanná válik a további munkához, ha karamell ragad rá.

Almatorta (gumis)

Sajtos tallér

Hozzávalók: 40dkg liszt, csipetnyi pirospaprika, két kávéskanál só, egy kocka Rama margarin, egy tojássárgája, 2dkg élesztő egy pici tejben futtatva.
Mindezt összegyúrva (ne legyen túl lágy a tészta) egy órán át langyos helyen pihentetjük. Nagyon vékonyra kinyújtjuk. Húszforintos nagyságú tallérokat szaggatunk, tojásfehérjével bekenjük, reszelt trappista sajtot szórunk rá. (Ízlés szerint megszórhatjuk a tallérok tetejét őrölt köménymaggal, szezámmaggal stb.). A tepsit vékonyan margarinnal kikenjük. Előmelegített sütőbe tesszük, és nagy lángon sütjük. (Vigyázni kell, gyorsan sül, könnyen megég!)

Töltelék: 10dkg vaj, 1 tojás sárgája, 20dkg Hóvirág (vagy trappista) sajt reszelve. Ezt habosra keverjük. A töltelékkel két tallért összeragasztunk (miután kihűlt a tészta). Kiadós, hálás sütemény.

Megjegyzés: Boltba kell venni mascarpone sajtot, azon rajta van a recept.

Lekváros bukta

Kakaós csiga

Sámán Trititorta

Meggyes Süti (Andi-Kozák féle)

Hozzávalók: Egy tepsihez: Egy nagy joghurt(500 g) , 1 joghurtos pohár cukor, 3 tojás, 1 vaníliás cukor, fél joghurtos pohár olaj, 2 joghurtos pohár liszt, 1 sütőpor, kimagozott meggy.
Elkészítése: A liszt és a sütőpor és a meggy kivételével összekeverni habverővel a hozzávalókat. Azután a lisztbe elkeverjük a sütőport és hozzáadjuk a tésztához. Ezt is elkeverjük. A kivajazott és belisztezett tepsibe öntjük, majd beleszórjuk a meggyet. Előmelegített sütőben, alacsony lángon sütjük.

Megjegyzés: Kis lángon kell sütni, mert különben az alja megég, és nyers marad a közepe. A sütőport a liszttel kell elkeverni, nem tudom miért, de fontos.

Túró Rudi

Hozzávalók egy őzgerinchez: 1/2kg túró, 2 csomag vaníliás cukor, 2 evőkanál cukor, 1 tasak étkezési zselatin, 2 dl tejföl, 1 csomag tortabevonó, extrák: lekvár
Elkészítése: A túrot a tejföllel, a cukorral és a vaníliás cukorral kikeverem. Felfőzöm a zselatint, beleöntöm a túróba, majd jól elkeverem. Őzgerinc formába öntve irány a mélyhűtő. Kb 3 óra múlva megdermed, de vigyázat, nem szabad, hogy megfagyjon! Az őzgerincből kivéve egy tálra rakom, a csokit felolvasztom, és a végén jól nyakon öntöm vele.

Megjegyzés: Ha úgy rakjuk az őzgerincbe ezt a kész túros masszát hogy az őzgerincbe csak a felét rakjuk, utána rá egy réteg lekvár és utána rá a maradék túró, úgy a legfincsibb.

Almás pite

Hozzávalók a tésztához: 25 dkg margarin, 40 dkg finomliszt, 12 dkg kristálycukor, 1 tojás sárgája, 1 csomag sütőpor, 1 csomag vaníliás cukor, 1-2 evőkanál tejföl

Hozzávalók a töltelékhez: 2 kg alma, fahéj, 2 csomag vaníliás cukor

Elkészítése: A margarint a lisztben elmorzsolom, a többi hozzávalóval ruganyos tésztává gyúrom. 2 cipóra osztom, az egyik cipót nagyobbra hagyom kicsivel (ez lesz a süti alja), míg a másik cipő egy kicsivel kisebb (ez lesz a teteje majd). Szerintem ugyanis sokkal finomabb, ha alul van a több tészta, rajta a dús töltelék, majd a tetején leheletvékony tésztaréteg következik. Amíg pihen, az almák magházát kiemelem, meghámozom, sajtreszelőn lereszelem. Egy közepes méretű, magasabb falú tepsit kivajazok, morzsával körbeszórok. A sütőt 200 °C-ra előmelegítem. A nagyobb bucit veszem elő, lisztezett deszkán tepsi nagyságúra nyújtom, majd a tepsibe egyengetem, kézzel kicsit bele is "tapicskolom". Leheletvékonyan megszórom zsemlemorzsával, majd jöhet bele az előzőleg kinyomkodott reszelt alma. Szépen elteregetem az alján, megszórom a vaníliás cukorral és a fahéjjal. Ezután következik a második tésztabuci, ezt is hasonlóméretűre nyújtom, a félkész süti tetejére hengergetem. Praktikus ehhez a művelethez a sodrófát igénybe venni, azaz arra tekerni a tésztát és úgy segíteni rá a tepsire. Villával megszurkálom, felvert tojássárgával megkenegetem és mehet is kb. 30 percre a sütőbe. Akkor jó, amikor a teteje halványdrapp színárnyalatot ölt és megszilárdult (tűpróba!). Ha kihűlt, szeletelhető.

Kürtőskalács

Hozzávalók (kb 15 db kalácshoz): 3 kg rétesliszt, 20 dkg cukor, 1 mokkáskanál só, 8 egész tojás, kb. 1 liter tej, 8dkg élesztő, 1 Rama margarin, 2dl olaj, dió

Elkészítése: A lisztet, cukrot, sót összekeverjük, beleütjük a tojásokat. 2 dl langyos tejben megáztatjuk az élesztőt, a maradék (szintén langyos) tejben elolvasztjuk a margarint.
Az egészet összedolgozzuk és kb. 2 órán keresztül kelni hagyjuk. A tésztából ujjnyi vastagságú csíkokat sodrunk, amit olajos kézzel a megolajozott kürtöskalácssütő hengerre spirálban feltekerünk. Az apróra vágott dióval összekevert kristálycukorban még a sütés előtt megforgatjuk a tésztát.
Lehetőleg kemény fa parázsnál vagy kis lángjánál, lassú forgatással sütjük.
Ha a cukor szép karamellszínűre sült, kész a kalácsunk.

5x5ös Diós Möggyös - Bordós féle recept

Elkészítése: 25 dkg margarint 25 dkg kristálycukorral habosra kell keverni, majd egyenként beleütni 5 egész tojást, mindegyikkel jó habosra keverni a masszát. 25 dkg lisztet 5 dkg darált dióval és 1 csomag sütőporral összekeverni, majd a tojásos masszához keverni. Sütőpapírral bélelt tepsibe tenni, nagyjából elegyengetni, a tetejét kimagozott meggyel megszórni. Előmelegített sütőben 3-as fokozaton (gáz, nálam a legnagyobb a 8-as) kb. 30 percig kell sütni. De ne higgyetek nekem mert az órát sose szoktam megnézni, a sütit viszont igen, amikor már érzem a finom sült illatot. Hűtés után fogyasztható.

Mákos guba

Hozzávalók (6 adaghoz): 6 db szikkadt kifli 450 ml tej 1 rúd vanília belseje, és héja 40 g vaj 75 g darált mák 75 g porcukor 4 evőkanál méz késhegynyi őrölt szegfűszeg

Elkészítése: 1. Tepsit kivajazunk, elkezdjük előmelegíteni a sütőt. A kifliket felkarikázzuk, és egy nagy tálba tesszük.
2. A vajat, tejet, vaníliarúd belsejét, héját, valamint a mézet egy edénybe tesszük, és felforraljuk.
3. Ha felforrt, kivesszük belőle a vaníliarudat, majd leforrázzuk vele a kifliket, jól átforgatjuk (óvatosan, össze ne törjön a kifli!), hogy a kiflik mindenütt átnedvesedjenek.
4. Egy tálban összekeverjük a darált mákot, a porcukort, valamint a késhegynyi őrölt szegfűszeget. Ezután a keveréket a kiflikre szórjuk, és jól átkeverjük vele (még mindig nagyon óvatosan).
5. A kész gubát a tepsibe tesszük, és előmelegített 180 C-os sütőben megpirítjuk a tetejét (hőlégkeverés nélkül kb 15 perc).
6. A kész gubát melegen tálaljuk.

Betté féle sajtos pogi

Hozzávalók: 1 kg liszt, 50 dkg vaj, vagy Rama, 4 dl tejföl só ízlés szerint, 2 db tojás, 7 és fél dkg élesztő, 1 dl bor, 10 dkg reszelt sajt,

Elkészítése: A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, beleteszem a só, pici tejjel éleszt~ot, tojást, sajtot, tejfölt, a bort. Összegyúrjuk (ne legyen kemény), majd kelesztjük 20 percig. Elnyújtjuk félujjnyi vastagra, elöl-hátul felhajtjuk, és újból elnyújtjuk 20 perc múlva. A 20 perc elteltével ujjnyira megnyújtjuk, megvagdaljuk a tetejét, kiszaggatjuk, tepsibe rakjuk, megkenjük tojással. Ízlés szerint sajtot is lehet a tetejére szórni. El~omelegített süt~obe (forró legyen!) tesszük és kisütjük.

Megjegyzés: Mindemegette oldalról

2005. © Judit